Cikk nr.100 / 49: Zenei multikulturalitás Nagyváradon (1.)

Cikk nr.100 / 49: Zenei multikulturalitás Nagyváradon (1.)

Nagyvárad teljes (zene)történelmét ismervén kijelenthető, hogy ez a város mindig nyitott szellemű/tehetségeket befogadó város volt, ahol az adott korig ismeretes eltelt századok folyamán fontos volt elsősorban a kulturális műveltség, ennek el-/közismert képviselőinek támogatása, tisztelete, valamint az átfogó értékeknek a felkarolása, azoknak mégjobbá való fejlesztése. Legyen szó helyiekről, vagy épp kisebb-több időt itt tevékenykedőkről. Időközben kicsit torzult a világ, ami bizony meglátszik napjainkban felmutatható kortársként ismeretes értékeinkben, ennek helyi művelőiben, és ezeknek immár (sajnos) maroknyi létszámában. Most közel 800 évnyi szemléletet sikerült két bőmondatba sűríteni.

A zenekultúra éppoly mértékben jelen van életünkben, környezetünkben, napjainkban, mint a belélegzett levegő. Bárhova nézünk, vagy épp megállunk és becsukjuk szemeinket – letünt korok szellemei/értékei beszélnek hozzánk, és próbálják megmutatni nekünk a „helyes irányt”. Bizonyos érelemben mindenkinek köze van napjainkban a zenekultúrához ilyen-olyan mód. Annak elsajátításához, létrehozásához, megörzéséhez, és átadásához.

A (zene)kultúra az emberiség (és a nagyváradiaknak) mindig is egy elsődleges értékmentő ezköztára volt, ahol az emberi tevékenység szellemi terméke – ha tényleg érdemi volt – akkor időtállóvá, példává, a jövö generáciinak oktatóvá válhatott.

 Mint egy kifeszített „kulturális védőhálló” nyugszink alattunk az évszázadok alatt Nagyváradon koncentrálódott (zenei)érték, amelyre mindig bizalommal zuhanhatunk amikor a mindennapok súlya, ennek hétköznapi gondjai levernek minket a lábainkról. Viszont „ezen a helyen” mindig feltöltődhetünk, inspirálódhatunk.

Nagyváradon az ismert történelmi események/változások okozta társadalmi változások hozták el a zenei multikultuális szemléletét. Már Patachich Ádám amikor Nagyváradon Zeneakadémiát akart létrehozni az épülő püspöki palota egyik szárnyában adva otthont ennek az ámbár egyházilag fenntartott, de a növendékek számára nyitott kapukkal váró intézménynek, a  zenei multikulturalitásban (európai szinten ismert) rejlő értékeket akarta városunkba elhozni (a három híres zeneszerző mellett, akiket sikerült több évre Nagyváradra hívjon), és kinevelni azt a generációt, amelynek tagjai legfőképp helyben, de akár külföldön letelepedve Nagyvárad addig ismeretes zenei értékeit is magukkal vitték volna, tanították volna, valamint további generációknak is átadhatták volna Nagyváraddal kapcsolatos (zene)történelmi ismereteiket. Természetesen további értékes építőköveket is egyénileg beépítvén teteikkel, cselekedeteikkel a több évszázados nagyváradi kulturális hídba. A kultúra önmagában (is) egy pedagógiai folyamat (minden zenetörténeit korszakban), és ennek tartalmának jelentős részét alkotta/alkotja Nagyvárad, és az itt alkotóknak összessége, helyi érdemi tevékenysége.

Ha „hidegen tekintjük” a kultúrát, akkor a kultúra szerkezetét illetően körülbelül így lehetne tagolni azt: egyéni, családi, közösségi, vallási, intézményi, társadalmi, nemzeti, és globális.

A régebbi időkben fontos volt egyidejüleg „naprakésznek” lenni az európai zenei viszonylatokat illetően, valamint helyi értékeinkkel jelen lenni minden fontos európai zenei központban, de elsősorban „a helyiekkel” helyileg mozdítani a kultúrát a jó-, értékes felé. Nagyváradnak is ez volt hosszú ideig a zenei szemlélete ezen a többsávos európai hídon/útvonalon. Az idő teltével viszont egyre csak szűkült ennek szélessége, köszönve mindezt az egyre nagyobb mértékben eluralkodó politikának, amely a nagyváradi kultúrát is be akarta kebelezni.

A 19. század elejére a „nagyváradi zenei kultúrát” elkezdték a helyiek úgymond „hagyományként” kezelni, amelyhez egyre kevesebb értékes helyi kortárs-építő-kő került.

Ugyanakkor olyan fogalomnak tekintették, amelyet ámbár az emberek megpróbáltak generációról generációra továbbadni egymásnak, de valahogy a széles köztudatba egyre csak kopottabb verzió jutott el az eredeti érték-ismeretről. Mintha egy olyan múzeumban sétálgattak volna a látogatók, ahol ámbár nézegetik a nagy elődök munkáját, de egyre kevesebbet tudnak meg/mesél a túravezető (így kilépvén a múzeumből egyre kevesebbet tudnak átadni a látogatók is) az ott található munkákról, a látható értékek mögötti személyeknek életéről, életviteléről, értékszemléletéről.  De inkább kezdjük is az elejétől, a jobb megértés érdekében.

Folyt. Köv.

Thurzó Zoltán