48. cikk – George Enescu Nagyváradon (2.)

Cikk nr. 100 / 48: George Enescu Nagyváradon (2.)

George Enescu 1929 novemberében (25–26-án) ismét Nagyváradon koncertezik. A két hangversenyről szintén elismerően nyilatkozik a Nagyvárad zenekritikusa: „Egészen kivételes zenei élmény volt a Franck Cesar szonáta előadása.” 1931-ben tartott hangversenye felülmúlta az összes addigiakat, mivel a mester ebben az évben ünnepelte születésének 50. évfordulóját. Ez alkalomból az egész ország a legnagyobb ünneplésben részesítette a zeneszerzőt és ebből a kedves megemlékezésből városunk is kivette részét.

E jelentős évforduló tiszteletére George Enescut Nagyvárad díszpolgárává nyilvánították. A Casa Naþionala – amely a város kulturális-hazafias tevékenységét irányította –, elhatározta, hogy nagy ünneplésben részesíti a zeneköltőt. A Gazeta de Vest november 28-i száma felhívást intéz a nagyváradi közönséghez, hogy minél nagyobb számban vegyen részt az ünnepségen, ezzel is példát mutatva a nemzeti összetartozásból.„Meg kell mutatnunk, hogy magasrendűen tudjuk megbecsülni értékes embereinket, akiknek alkotása román nemzetünk felbecsülhetetlen kincstárát képezik.” A Nagyváradi Napló december 1-jei számában így méltatja az eseményt: „A szombat esti koncert nemcsak azért jelentett ünnepet a nagy-váradi zenepublikum számára, mert a hegedűnek egy olyan hatalmas gondolkozója, mint Enescu tárta fel előttünk lelkivilágát, hanem azért is, mert a nagyszerű mesternek 50. születésnapja alkalmából, ezen az estélyen nyújtotta át Nagyvárad városa diszpolgári oklevelét. A gyönyörű kivitelű oklevelet Speranza tanár, városi tanácsos adta át emelkedett szárnyalású beszéd kiséretében.” Az 1931-es évet zárjuk talán a kiváló mester közvetlen szavaival: „Azt hiszik, hogy én már ott tartok, hogy azt mondhatnám kész vagyok? Nem, még messze vagyok ettől, még túl fiatal vagyok, ötven éves. Hiszen még ősz sem vagyok, ruganyosnak érzem magam. Hogy mi tartott meg ilyen fiatalnak? A művészet? A sport? Nem! Azt nem szabad kezeim miatt. Ha koncert előtt vagyok, még sétálnom sem szabad, mert ez hat a vérkeringésre, s megduzzasztja a kezem, ami által az ujjak veszítenek mozgékonyságukból. Pedig naponta hat órát gyakorolok, tanulok. Igen: tanulok, mint egy kis diák.” 1937. október 12-én újra fellép a színházban. A Napló október 14-i számában Boda (Breuer) Oszkár nagyváradi méltatója az alábbi sorokat írja: „A vonókezelés ekkora eleganciája csodálatra méltó. Spiccato, staccato lefelé: az ember Tartini boszorkánykonyhájában képzeli magát, ahol minden hang részére külön, a neki éppen megfelelő vonórészecske készül.” Katona Béla egy másik, ugyancsak helyi méltatója így ír: „Lehetnek a négy húrnak csillogó virtuózai, de nála fennköltebb nagysága nincs ma a hegedűnek. Nem én mondom ezt, Dohnányi Ernő nyilatkozott így.” Az 1938. november 15-i a színházban tartott hangversenyét ezúttal is Boda Oszkár méltatta: „Távol a nyomasztó valóságtól, itt minden csak szív volt. A zene közvetlen útja a szívhez, az éneken keresztül vezet. Az átérzés is akkor közelíti meg a valóságot, és hagy maradandó nyomokat, ha a szív a hangszeren át tényleg dalol, beszél. Enescunak minden egyes hangja elbeszélés, ének, így érthető, miért sugároz játéka annyi emberfölötti szépséget, jóságot, nyugalmat.” Műsorát is érdemes felidézni. Händel: A-dúr szonáta, Beethoven: C-dúr románc, J. S. Bach: VI. szólószonáta, Schumann: d-moll szonáta, Vitali: Chaconne. A kíséretet a legnagyobb pontossággal Ionel Gherea látta el, és így részesévé vált a nem mindennapi sikernek. George Enescunak ezek a nagyváradi hangversenyei hozzájárultak városunk zenei életének fellendüléséhez, Büszkeséggel tölthet el mindannyiunkat, hogy e világhírű művész őszinte szeretetével látogatta meg Nagyváradot, művészetével ajándékozta meg korabeli hallgatóságát. Enescu látogatásai szerves részét képezik városunk zenekultúrájának.

Rövid áttekintő:

Enescu összesen 11 alkalommal lépett fel önálló, kamarazenei hangverseny keretében hegedűművészként Nagyváradon: 1921. június 4, 1923 november 21, 1927. január 13-14, 1927. január 16, 1929. november 25-26,  1931. november 28.  Ezen alkalmak mindegyikén Nicolae Caravia volt az állandó zongorakísérője, kamarapartnere. Ezután még három alkalommal lépett fel Nagyváradon, a helyi közönség örömére: 1936. december 16, 1937. október 12, valamint 1938. december 15. Ezen események alkalmával pedig Ionel Ghercea volt Enescu állandó zongorakísérője.

Thurzó Zoltán