Cikk 100 / 4 – Nagyváradi éneklőkanonokok (2)

Cikk nr. 100 / 4: 

Thurzó Sándor: Nagyváradi éneklőkanonokok (1199 – 1557) 

(2. – folyt.köv.)

Folytatom a múlthétről – második részként – nagytatám, Thurzó Sándor tanulmányának ismertetését a Nagyváradi éneklőkanonokokról:

A cantor kötelessége volt az is, hogy a kórusra járó klérikusokat zeneileg felkészítse; az el­méleti és gyakorlati oktatást ki kellett terjesztenie ia helyes éneklés tudományára is, hogy az előadók az officiumon hibátlanul szerepel­jenek.

A fentebb említett forrás felsorolja, milyen napokon lehetett és kellett kötelességszerűen foglalkozni a zenével, egyben azt is előírja, hogy succentor belátása szerint mikor hívhatja össze az iskolásokat a megszabott énekek leírására. A szóban forgó forrás meghatározza a caratorság jövedelmét is. Az előírások pontosak és kategorikusak ebben a tekintetben is; akár van kanonoki rangja a cantornak, akár nincs. Külön rendelkezések szabá­lyozzák ia cantor helyettesének, a succentornak a jövedelmét. „A cantor succentorának nincs külön kiutalt jövedelme, mivel, ha akarja, szemé­lyesen gyakorolhatja hivatalát, és nincs szüksége succentorra; de a cantornak mégis mindig szokott lenni succentora, aki részesül vele kizáró­lag a cantorság címén befolyó jövedelemekből, […] a succeentor a rábí­zott felnőtt iskolásoktól (ha nem szegények), akik zeneoktatás akarnak tőle venni, egyenként 12, a bejáróktól és vidékiektől pedig, akik szüleik vagy rokonaik vagy barátjaik költségén tartják fenn magukat, 4 dénárt kérhessen ádvent első’ vasárnapján.“

E rendelkezés jelentősége azért figyelemre méltó, mert elárulja, hogy az éneklőkanonokok és különösen a zenét gyakorlatilag művelő succentorok a zeneoktatást kirterjesztették a szigorúan vett papi renden kívül is, bevonták oktató-nevelő munkájuk hatáskörébe az érdeklődő világiakat is. A tanítványok – a Regestrum felsorolásából kideríthetően – az akkori társadalom szélesebb rétegeiből verődtek össze. Némi túlzással ma így határozhatnánk meg munkájukat: a cantorok a kötelező szertartás zenei feladatai mellett az általános zene­oktatás feladatkörét is ellátták. Hivatástudó, művészetszerető emberek voltak, nevelők, akik a muzsika szeretetére, az énekművészet gyakor­lására készítették fel a tanulóikat.

A váradi püspökség történetéből tudjuk, hogy a káptalani iskola fő hivatását az egyházi utánpótlás biztosításában látta. Az iskola épületét a kanonoki lakások közelében jelölték ki, feltételezhetően la Hétközhe­lyen (a mai Augusztus 23. téren). Az iskola vezetője az olvasókanonok volt, mellette működött az al-olvasó és az éneklőkanonok, valamint a succentor. A káptalani iskolák éneklőkanonokjai a kor szakképzett muzsikusai voltak.

Figyelemre méltó az iskola tanterve, munkarendje is; reggel, délben és délután folyt a tanítás, s a hittan mellett szónoklatot, gondolkodástant, szavalást és rendkívüli tárgyként költészetet tanítottak – a hét szabad művészetnek megfelelően. A zeneoktatásra többnyire szombaton került sor, vagy ha e nap ünnepre esett, pénteken, valamint a nagy ün­nepeket megelőző napokon. Mindebből kitetszik; hogy évezredünk első századaiban már szervezett zenei tevékenység folyt a váradi káptalani iskolában. A zene elméleti és gyakorlati oktatása – az egyetemeket le­számítva – a korabeli Európa országaiban hasonlóképpen folyt.

folyt.köv.   

Thurzó Zoltán