Cikk nr. 100 / 17: A zenei íráshordozók kezdetei

A zenei íráshordozók kezdetei

 

Mint ahogyan azt láthatjuk, az egyre erősebben sodrodó történelem, sikeres eredmények formájában tömörítette a zenei újításokat, melynek közvetkeztében az információk tárolására és átadására egyre kisebb adathordozóra lett szükség. A Váradon működő káptalani iskolákban és kolostorokban nem csupán tanították a zenét, hanem komoly másoló műhelyek is működtek.

Ezért fontosnak tartom mielőtt Várad korabeli forrásanyagainak a töredékességeihez vezető okokról, valamint az egyházi gyűjtemények zenei anyagainak bemutatásáról és ezeknek többszöri szétszóródásáról beszélnénk, hogy megismerjük azt a fejlődési ívet is, amely a zenei információkat őrző adathordozókat illeti.

A nyomtatott könyvkultúra kezdetei: tekercsek, pergament, fűzött lapok, kódexek, antifonálék, breviáriumok.

4163b LargeA középkori Magyar Királyságban, valamint Európában az írást és a zenei gyakorlatokat kétfajta értelmezésben ismertek: pogány és vallási alkalmazásban. A könyv jelen korunkban ismert formája kényszerű okok miatt kellett átalakuljon egyre komplexebb struktúrájúvá. Kezdetnek a papiruszsásból készült, mert ez volt akkortájt az első írásra/rögzítésre alkalmas felületű anyag.

Viszont a szerkezete miatt nehézkes volt az olvasása, hiszen miután tekerni kellett, így egyszerre csak egy mondat áttekintését tette lehetővé. Szóval kezdetben a papirusz, és a tekercsek voltak használatban, de tartalmi terjedelmük szűkössége miatt más lehetőségeket kellett kitalálni.

A korai középkorban ettől függetlenül Európában is ez elterjedt el, de hamarosan az alapanyag hozzáférhetetlensége miatt elvesztette jelentőségét, így más anyagokkal próbálták helyettesíteni. A komolyabb adattárlók iránti igény, és ennek alapgondolata egy ókori görög városban kezdődött, Pergamonban. Itt találták fel a kényszerű helyzet okozataként a pergament, amely gyakorlatilag cserzett állati bőrből fehérített, vékonyított, és kétoldalas írásra alkalmas lapokat eredményezett.

A pergamenlapokat, a korábbi tekercsekkel ellentétben immár “könyv formában” lehetett használni. Ezután a következő lépés az addigi tekercsforma felváltása volt a mai könyvalakra. A könyvek, és a kódexek pedig összehajtott lapokból, és az így keletkezett füzetek összekapcsolásával készültek el. Ilyen lapokból álltak az antifonálék, breviáriumok, és a kódexek is. A kor haladtával, valamint a népek kereszténnyé tételével teljes mértékben a vallási/zenei célokra használt szertartási könyvek, és kódexek léptek előtérbe.

Mit is kell tömören tudni a kódexekről, és az őt felváltó formai utódjáról.

A kódexek az akkori Európában általánosan elterjedtté a IV. században váltak. A könyvmásolás (is) a római kultúra leáldozásával az egyház kezébe került. A kódexek nagyon aprólékos kidolgozással, kézzel készültek, és roppant nagy idő- és pénzigényes módon, elterjedését (zenei is) a kereszténység történetéhez kell kössük. A kódex szó eredetileg fa- és viasztáblákra vonatkozott, csak később nyerte el mai jelentését. A papiruszról pergamenre történt fokozatos áttéréssel párhuzamosan terjedt el a könyv forma is.

A korábban általánosan használt papirusz  nem volt alkalmas könyvek  készítésére, mivelhogy inkább tekercsek  formájában alkalmazták. A legszebb és leginkább díszes kódexeket később is mindig pergamenre készítették. Kötése általában bőrrel bevont, fém kapcsokkal összefogott két fatábla volt. A neve is innen származik. A tartalmilag is értékesebbeket néha arannyal, ezüsttel és drágakövekkel díszítették. Fontos előnye közé tartozott a terjedelem, mivelhogy mindkét oldalára lehetett írni, így takarékoskodni lehetett egyfelől az anyaggal, ugyanakkor maximalizálni az információmennyiség sűrítését is.

BH_apr_40_41_az_egykori_1Sajnos a középkori Magyarországról, de még Váradról sem maradt fönn sok liturgikus kódex, antifonálé, breviárium, a tatár-, és későbbiekben a törökjárás okozta pusztítások, valamint a kezdeti állami belviszályok okozta állapotok miatt. Ez időben a rablóhordák gyakran pusztítottak el templomokat, kolostorokat, és ezzel egyidejűleg könyvtárakat is. Az egyház folyamatosan ki volt téve ezeknek a behatásoknak, és minden tekintetben jelentős vesztességeket szenvedett el. Emiatt úgy gondolom, hogy egy-egy forrás megismertetése szakmai szemmel nagyobb értékbeli érdeklődésre tarthat számot a kedves olvasók részéről, főleg ha bemutatok a továbbiakban pár zeneileg fontos Váradi kódexet is.

A 12-13. századtól kezdve a népesség növekedése és a gazdasági fejlődés miatt az egyház kulturális monopóliuma csökkeni kezdett Váradon. Növekszik az írni és olvasni tudók száma is: szóval a tudás igénye a kolostoron kívülieket is vonzotta. Ez pedig kihatott a könyv alakjára, írására, funkcióira is: csökken a díszítés, szaporodnak a rövidítések, javul a lapszámozás és a tárgymutató.

Gyakorlatilag a kódexek és könyvek egyházi luxustárgyból használati tárggyá válnak. A zene és hittanoktatás eljutott az egyszerű emberekhez is, és ugyanakkor más dolgok is helyet kaptak a közéletben. A középkori Várad adathordózóinak története kizárólag az egyházi keretekben alakult egészen a XVI. század közepéig. Ekkor a reformáció véget vetett ennek a kizárólagosságnak, és nyitott egy új utat a laikus könyvtárfejlődés számára is. A kódex-írás, -másolás,- szerkesztés Váradon a XVI. századig, gyakorlatilag Gutenberg találmányáig virágzott. A németországi, mainzi patrícius családból származó Johannes Gutenberg (1400 körül – 1468) már az 1430-as évek végén kísérletezett a nyomtatással, de nyomtatványai csak az 1440-es évekből maradtak ránk. A feltalálás pontos időpontja így ismeretlen, a könyvtörténeti kutatók ezért az 1440. évet fogadták el nemzetközi közmegegyezéssel.

Ezzel a forradalmi újítással viszont eljön a teljes joggal említhető média kora is: a könyvnyomtatás tömegtermelési folyamattá válhatott, szemben a zárt használattal. Ezzel megszületett a könyv végleges strukturális formája is.

De ne szaladjuk ennyire előre, hanem nézzük meg az elkövetkezőkben az ezt megelőző kódexek virágkorát, és a Váradi zenei kódexek történetét. 

 

Thurzó Zoltán

 

Kép 1: Detail of grisaille style painting of Jean Miélot writing in his scriptorium. 

Kép 2: Középkori fametszet Váradról

Koncertnaptár

<>
hétkedszecsüpénszovas
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
2627282930  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29      
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       

Koncert archívum