Cikk nr. 100 / 27: Wenzel (Václav) Pichl nagyváradi munkásságáról

Wenzel (Václav) Pichl nagyváradi munkásságáról

 

 

Vaclav Pichl szobra a szülőházának falán - BechynWenzel (Václav) Pichl 1741 szeptember 25-én született Csehországban, a Tabor melletti Bechynben (Bechyně).  Mivelhogy akkoriban szinte gyakorlattá vált az, hogy a szülők a zeneileg tehetséges gyermekeiket elküldték valamelyik kórusba énekelni, így a kis Pichl is 12 évesen a breznici Jezsuita szemináriumban, mint kórus szólista kezdte el énekesi/muzsikusi pályafutását.

(A szülők részéről ez volt az egyik legolcsóbban biztosítható zenei nevelési forma azokban az időkben is.)

Itt, a magyar Pokorny János (Jan Pakorny) kántortól kapja meg Pichl az első zenei alapokat is. A gimnázium elvégzése után filozófiát, teológiát, valamint jogot tanul a prágai Egyetemen, ugyanakkor a Szent Wencel szemináriumban mint hegedűs tevékenykedett. 1762-ben első hegedűs lett a Teinkirchen-i zenekarban, emelett az ottani karmestertől, Josef Seger-től zeneelméletet és zeneszerzést is tanult.

 

Nagyváradi évek

Báró Patachich Ádám portréjaBáró Patachich Ádám püspök 1762-től folyamatosan Bécsben keresi – a királyi udvarnál – Michael Haydn elutazása után utódként azt a megfelelő személyt, aki a nagyváradi püspöki zenekarának vezető koncertmester-karmestere lehetne. Két évig folyamatosan szóvá is teszi ezen szándékát barátainak a császárvárosban. Viszont amikor 1764-ben meghallotta játszani az udvar legelismertebb és legfelkapottabb hegedűművész-zeneszerző-karmesterét (August Carl Ditters von Dittersdorffot) az egyik báli fogadáson, akkor annyira megtetszettek ennek zenei kvalitásai, hogy egy sikeres privát tárgyalást követően leszerződtetve átcsábította Mária Teréziától.

Megbizta nagyváradi zenekara vezetésével, valamint arra is felkérte, hogy tetszése szerint bécsi illetve prágai muzsikusokkal bővítse nagyváradi együttesét.

DittersdorfViszont ezzel egyidejűleg Patachich püspök a barátaitól további javaslatokat kapott olyan muzsikusokat illetően, akikkel zenekarát mégjobban megerősítheti. Ezek közzül a püspök csak egy zenészt hozott még magával.

A  prágai olasz opera igazgatójának, Josef Strobach ajánlása egybeesett Dittersdorf javaslatával, aki barátját is felkérte arra, hogy kövesse őt Nagyváradra. Patachich püspök az ajánlott muzsikust is leszerződtette, és magával hozta: így lett Wenzel Pichl 1764-ben Dittersdorf javaslatára a nagyváradi püspöki zenekar koncertmestere és egyben második karmestere is.

 

 

 

Váradi érdekesség

Pichl váradi tartózkodása alatti érdekesség az, hogy egy magyar lányt (akit Somogyinak hivtak) vett feleségűl, és esketésüket maga Patachich Ádám celebrálta. Ezt Patachich annál is szivesebben tette, mert előzőleg még az ő közbenjárására sem sikerült elintézni Dittersdorf és Jurkovics Kató házasságát.

 

Vaclav Pichl portréja - forrás internetŐ is kénytelen elhagyni Nagyváradot

Miután a Habsburg udvarnál nem nézték jó szemmel a nagyváradi püspöki udvarnál történő zenei történéseket, emiatt az előző cikkben is említett feljelentés folytán azonnali hatállyal feloszlatták a 34 tagú püspöki zenekart.

Pichl 1769-ben visszatér Prágába, ahol Ludwig Hartig gróf szolgálatába áll. 1771-ben Bécsbe utazik ismételten, ahol az Udvari Szinházban tevékenykedik. 1777-ben Mária Terézia javaslatára a művészeteket kedvelő, akkor éppen lombardiai kormányzó Ferdinánd főherceg zenekarában lessz hegedűs, és kamarezene szerző. Itt közel 20 évet dolgozott, és a főhercegnél teljesedett ki zeneszerzői munkássága is. Pichl levelező kapcsolatban állt ekkortájt Giovanni B. Martini-vel, akit valósággal csodált. P.Nardini pedig neki ajánlotta a ”Cento variazioni per il violino”  című művét. 1779-ben a Mantuai-i Accademia Filharmónia, majd 1782-ben a Bologna-i Filharmónia is tagjai közzé választotta. Miután Lombardiát a francia csapatok elfoglalták, így 1796-ban visszatér Bécsbe. Sajnos, a Milanóból való menekülése közben, több szerzeménye, és kottagyüjteménye is elveszett – többek közt pár Nagyváradon komponált alkotása is. Ekkor semmisül meg továbbá az a kéziratos munkája is, amely a cseh művészek itáliai munkáságáról szólt. Ettől kezdve Bécsben él. A királyi udvar zenekarában hegedűl / komponál, továbbá majd 1800-ban Ferdinand nagyherceg zenekarának karmestere is lesz.

 

Népszerűség

Pichl sokoldalúan képzett, szokatlanul termékeny zeneszerző volt. Hogy művei mennyire népszerűek voltak bizonyítja az a tény, hogy már életében másolták, sőt még nyomtatásban is terjeszették. Legtöbb művét magas méltóságoknak, uralkodó személyiségeknek ajánlotta. Alkotásai nagy tetszést arattak, és hatalmas sikert hoztak számára.

Hazájához sem hűtlen, hiszen  – lehet, hogy kevesen tudják – de ő forditotta le cseh nyelvre W.A.Mozart Varázsfuvoláját is.

1805. január 23-án halt meg vezénylés közben, egy koncert közben, amelyet éppen Lobkowitz, Raudnitzi Fejedelem kastélyában tartottak.

Pichl kitűnő hegedűvirtuóz volt, és úgy mint előadót, mint zeneszerzőt is nagyra értékelték, kivételes tehetségnek tekintették kortársai. Dittersdorfval és Antonin Vranickyval együtt, vezető egyénisége volt a bécsi hegedűs iskolának. Vojtech Jirovec, akivel még Milánóban találkozott, Pichl-t a legjobb európai zeneszerzők közzé sorolta, de ezen a véleményen volt Dittersdorf is. 

 

Zenei fellendülés

Mind a két művész (Dittersdorf és Pichl) akiket Patachich püspök Váradra hivott 1964-ben, fiatalon kerültek ide. Nem túlzás azt állítani, hogy az itt eltöltött évek (1764-1769) mindkettőjüknek a szárnypróbálgatás évei lehettek, és mindezt nagy sikerekkel élhették meg. Csak remélni tudjuk, hogy ezekre a gazdag „munkás” évekre alapozva érték el további sikereiket.

Természetesen ezen művészek előtt is (M.Haydn, W. Pichl,  K.D.von Dittersdorf) voltak Nagyváradon más zeneművészek is a templomi szertartások minőségi emelése végett –  mint ahogy ezekben az időkben minden püspöki székhelyen szokás volt – de a zenének az a fellendülése, ami Haydn-nal kezdődött, és Dittersdorf-nál érte el a csúcspontját, ahhoz akkor egy olyan bőkezű támogatóra volt szükség, mint a humanista Patachich Ádám.

 

Pichl művei 

A Haydn testvérek, Mozart klasszicizmusa, a francia zene, a cseh népzene, és főleg a szerelmi (pastorale) dalok hatása érződnek művein.

Termékeny zeneszerzőnek tekinthetjük, hisz mintegy 700 művet hagyott az utókor számára. Ezek között vannak: variációk, capriccók, fúgák, hegedűszólók, duettek hegedűkre, duettek hegedűre és brácsára, triók, vonós qvartettek, illetve fúvós qvartettek. Összesen 148 vonósnégyest írt (ezeket a műveket több, mint valószinű, hogy Eszterházi Miklós Nagyhercegnek irta, aki kitünő brácsaművész volt.).

Zenekari művei közt: 89 szimfónia, egy sor szerenád, concertini-k, 30 hangszeres koncert különböző hangszerekre, és oratóriumok vannak. (Szimfóniáiban korszakalkotó újjításokat visz véghez, a szonátatételek felépítésében. Hangszeres szerzeményeiben is számos egyéni megoldása van, ami a technikai kifejezést illeti.) Nagyon szeretett dalokai is irni.Hét operát irt, olasz, német, valamint francia szövegre / libretto nyomán.

 

Fesztivál is őrizte a nevét.

Michael Haydn – Wenzel Pichl – Carl Ditters von Dittersdorf egyházzenei fesztivál

2003 banNagytatám mindig azt mondta, hogy: “a nagyváradi zenei élet korabeli felvirágoztatása a műveszetpártolásáról ismert báró Patachich Ádam püspöknek köszönhető, aki a kor legjobb zenészeit foglalkoztatta udvarában. Méltó tehát, hogy évről évre ápoljuk a ránk hagyott kulturális örökséget.”

A fesztivál elinditásának gondolata már azelőtt foglalkoztatta nagytatámat, mint ahogy az ténylegesen 2004-ben megvalósult volna. A fesztiválra szánt anyagot felgyüjteni több éves munkájába került, mivelhogy egy olyan sötét történelmi periódusban kezdte el ezt a gyüjtést, mikor még a kommunitsa rezsim fekete leple takart mindent, ami a mákszemnyit kultúrával, a művészetekkel, valamint értelmiségi megmozdulásokkal kapcsolatos dolognak minősült. Emellett egy másik  szempontot is figyelembe vett nagytatám: abban az évben volt kerek 40 éve, hogy a nagyváradi lakosság nemzeti és felekezeti hovatartozás nélkül, összefogott, és megmentette a Szent László plébániatemplomot a lebontástól, amely 1723-tól 1780-ig mint székesegyház működött városunkban. Másfelől ez a három zeneszerző, 1760-1769 között (igaz 2 év megszakítással) ebben a templomban alkotott, és a váradi zenekulturánk kiteljesedésének munkáját végezték európai mértékekkel is mérhetően.

A fesztivál minden aktív évében három nagyváradi római katolikus templomban volt megrendezve: a  katolikus székesegyházban, a Nagyvárad Olaszi Barátok templomában, valamint a Szent László plébániatemplomban. A fesztivál évente történő megszervezéséhez nagyon komoly anyagi háttér volt szükséges. Az évek alatt viszont sokat változott a világ, és az anyagi kiszolgáltatottság miatt nagytatám elhunyta után pár évvel úgy döntöttem, hogy meghatározatlan időre felfüggesztem a fesztivál évről-évre történő megszervezését.

 

 

Thurzó Zoltán

 

……………………………………………………………………………………………..

Képi ilusztrációk:

  1. képi ilusztráció: Wenzel (Vaclav) Pichl szobra a szülőházának falán (Bechyně) – (kép forrása: internet)
  2. képi ilusztráció: Báró Patachich Ádám portréja
  3. képi ilusztráció: Carl Ditters von Dittersdorf  (kép forrása: internet)
  4. képi ilusztráció: Wenzel (Vaclav) Pichl portréja – (kép forrása: internet)
  5. képi ilusztráció: Thurzó Sándor

Koncertnaptár

<>
hétkedszecsüpénszovas
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
2627282930  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29      
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       

Koncert archívum