Cikk nr.100 / 38: A nagyváradi operajátszás rövid története (3.)

Ahogy láthattuk, a kezdetekben egyáltalán nem voltak operaházak, így a társulatok főképp amfiteátrumokban, szabad tereken, főúri paloták dísztermeiben adtak elő operákat. Ha a tematika viszont indokolta – nagyon ritkán – akkor ünnepek alkalmával templomokban is.

Akkoriban nem nyitányokkal kezdték az operákat, hanem függöny nélkül, az úgynevezett Intrada (Bevonulás) résszel. Ez azért is volt szükséges, mert mivelhogy akkoriban nem volt függöny, a jelenlévőket köszöntő valamint a kezdést bemondó személy után a közönség tényleges azonnali elcsendesedését a leghatákonyabban ez a formai megoldás biztosította. A bevouló részt egy prológus követte, amely azért volt szükséges, hogy a cselekményt illetően fontos részletekkel szolgáljon a hallgatóknak. Ezt általában versben vagy prózában ismertették az előadók. A közönség ezeknél a pillanatoknál tudhatta meg, hogy miért, kiért, és végeredményben kinek a tiszteletére is szól az adott opera. Csak ez után kezdődtek el az izgalmas cselekmények és történések.  

Dramaturgiailag is összevonva a prózai részek mondanivalóját az ezeket aláfestő zenékkel (valamint az éneklő részekkel) fedezik fel a recitatívót, és vonják be rögtön az operák szerkezeteibe – innentől kezdve megelőzvén majdminden felcsendülő áriát. Az operák cselekményét (az énekes előadók révén alakított karaktereknek köszöhetően) az egymást követő recitativók, és áriák vitték előre. A recitatívók felvezetik az adott áriákban megfogalmazott mondanivalókat, de a lelki állapotoknak mégjobb, érthetőbb kiteljesedését az áriák biztosították. Fontosabb, lamentálóbb pillanatoknál a madrigálos jellegű jeleneteket kisebb/nagyobb éneklő csoportok is részt vettek, így olykor egyszerű kórusrészek is színesítették az adott cselekményeket. Úgymond “tömegként” reagáltak a szólóknál megfogalmazottakra válaszolván.

 Az operák utolsó momentuma az úgynevezett Apotheosis (megdicsőülés) volt. Ezekben a pillanatokban egy adott szereplő, egy adott eszme, vagy esetleg az a személy dicsőült meg, akinek az operát írták. Ilyenkor az összes szereplő (még az is, aki esetleg a cselekmények folyamatában meghalt) együtt jött ki a színpadra, és együtt énekelték el a mű morális tanulságát.

Érdekesség:

Firenzében “Camerata” néven létrejött egy zenei társaság, amely elsőként vezette be az akkordokkal kísért szólóének gyakorlatát, s meghirdette vezérgondolatát: a zenének mindenkor a
szöveget kell szolgálnia. Zeneszerzői arra törekedtek, hogy dallamaik megközelítsék az élő beszéd kifejező erejét. A zeneszerzők műveiket már nem csupán kisebb körök, társaságok, rezidenciák (egyház, királyi, hercegi udvarok) számára írták, hanem a nagyközönség elé szánták a műveiket. 1637-ben Velencében megnyílt az első belépődíjas operaház, s 1662-ben Londonban már nyilvános hangversenyeket rendeztek. Mindezek a próbálkozások segítették egy új műfajnak az operának a megszületését.

Nagyvárad hamar behozza “lemaradásait”

A kezdetben előadott operák Nagyváradon nem sokkal különböztek a műfaj kezdeti megjelenésének körülményeivel.

A török felszabadulást követően a város újjáépítésének buzgó időszakában ámbár nem építettek operaházat, viszont a Patachich Ádám megérkezését követő években, valamint  legelső püspöki rezidenciáján (amely a jelenlegi Városháza helyén volt) minden adott volt ahhoz, hogy akár operaelőadások is megrendezésre kerülhessenek: egy európai hírnévvel rendelkező 34 tagú püspöki zenekar, magassított alkalmi színpad, felszerelt mozdítható fényforrások, felfüggesztett vásznak, székek, személyzet, és szabadon mozgatható kulisszák is.

Szerencsére több neves komponistát szerződtetett Patachich Ádám a nagyváradi püspöki zenekarának vezetésére, és annak többfajta zenei szolgálatainak betanítására, előadásaira.

Közbenjárásával Michael Haydn a zenekari taglétszámot 34-re duzzasztotta, így a nagyváradi  püspöki zenekart egycsapásra hatalmasabbá tette a lipcsei filharmónikusoknál, vagy a berlini királyi zenekarnál is. Ez a lépés a helyi zenekart alkalmassá tette arra is, hogy komolyabb, az egyházi liturgiákon előadott művektől függetlenül más zeneműveket is problémamentesen eljátszhassanak.

M. Haydn még nem írt operát amikor Nagyváradon tartózkodott, de amiután elment 1794-ben (és amiatt két év zenei “kényszerszünet” következett), azután Patacich püspök többek közt Karl Ditters von Dittersdorfot csábította át Bécsből, főúri életet kínálva a zeneszerzőek.

Érdekesség:

Akkoriban Mozart számított a legkeresettebb operaszerzőnek, de Dittersdorf számos európai főúri palotánál még nála is népszerűbb volt zeneműveivel, és zeneszerzőként is. Ez volt az oka annak, hogy Patachich őt kérte fel az opera megkomponálására.

Így Dittersdorf nyitja meg” az operajátszás kapuit városunkban, amikor 1766-ban megkomponálja első vígoperáját, amelynek az “Amore in Musica” címet adta. A korábbi cikkekben már említettem pár részletet ezzel kapcsolatban.

Érdekesség:

Dittersdorfnak amellett, hogy 1200 arany évi kereset volt a honoráriuma, szerződése továbbá komoly udvartartást is biztosított számára. Viszonyításképp: akkoriban az új püspöki palota (a napjainkban ismert római katolikus püspöki palota ) építkezések vezetőjének csak 250 arany évi keresete volt.

Folyt.köv.

Thurzó Zoltán