Cikk nr.100 / 42: A nagyváradi operajátszás rövid története (7.)

Cikk nr.100 / 42: A nagyváradi operajátszás rövid története (7.)

Nagyváradon 1956 január 9-től 1989 december 24-ig összesen 330 operát adtak elő a meghívott társulatok, valamint a helyi előadók. Az említett időintervallumon belül ezekkel az ismert operaszerzők neveivel találkozunk, valamint pontosan ennyi alkalommal előadott operákkal: Verdi (52), Strauss sr. (48), Schubert-Berté (46), Mozart (39), Puccini (22), Kurt Weill (20), Strauss jr. (13), Rossini (10), Donizetti (10), Bizet (10), Britten (8), Dittersdorf  (7), Mascagni (6), Delibes (5), Gounod (5),  Leoncavallo (4), Csajkovszkij (4), Aszafjev (3), Erkel Ferenc (2),  Bihari Sándor (2), Alexandru Zirra (2), Handel (2), Humperdick (1), Offenbach (1), Ponchielli (1), Saint-Saens (1), Bellini (1), Flotow (1), Smetana (1),  Scsedrin (1),  T. Jarda (1), Doru Popovici (1).

Ugyanezek a társulatok, és helyi előadók az előbb említett operaelőadásaik mellett előadtak továbbá 8 báboperát (Pergolesi), 41 daljátékot (Kacsóh Pongrácz “János Vitéz” – 20, Bihari Sándor “Kádár Kata” – 15, Kodály Zoltán “Háry János” – 2, Kodály Zoltán “Székelyfonó” – 1), 30 balett produkciót Csajkovszkij: A hattyúk tava (10), Adolphe Adam: “Giselle” (3), Farkas Ferenc: “Csinom Palkó” (3), Alfred Mendelssohn: “Călin” (2),  Kenessey Jenő: “Keszkenő” (2), J. Bayer: Baletul “Babatündér” (2), A.Vivaldi: Évszakok (2), S.Prokofiev: “Cinderella”  (1), Kara Karajev: “A villám útja” (1), valamint meg nem nevezett balett-előadásokkal a nagyváradi balett-társulat (5), valamint a Bukaresti Opera balett-társulata (2). A pontosan ismert szerzők/alkotásaik balett előadásait továbbá a Kolozsvári Magyar Opera balett-társulata, a Temesvári Opera balett-társulata, valamint a Konstancai balett-társulata adta elő városunkban. Ugyanebben az említett időszakban Lehár Ferenc: ” A víg özvegy” révén egy darab operett előadás is volt Nagyváradon.

Városunkban olyan helyi-, megyei-, országos-, és nemzetközi hírű előadók koncerteztek  – ezekben az években – természetesena teljesség igénye nélkül felsorolva őket, mint zongorán: Rados Ferenc, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán,  Sava (Singer) György, (Fischerné) Szalay Stefánia, Valentin Gheoghiu, Arkadij Sevidov, hegedűn: Ruha István,  Ion Voicu, Mădălin Voicu, Igor Oistrach, Ole Böhn, Viktor Tretyakov, énekesek közül pedig Lya Hubic, Papp Magda, Simándy József, Polgár László, stb.

(Az összes Nagyváradon fellépő előadóművész 1956 január 9-től 1989 december 24-ig)

A nagyváradi operaelőadásoknak megcsappant mértéke ezekben az időkben amiatt tudható be, hogy részben az előző cikkben említett kommunista szemléletek is közbejátszottak, valamint az államilag teljesen felügyelt filharmóniai koncertek (engedélyezet műsorok/fellépők) léptek lefgőképpen előtérbe a zenei kulturális igényt kielégítvén.

Hiába voltak jelentkezők, egyéni szervezők, más városból/országból önálló turné keretén belül a környékünkre érkező operatársulatok – ezeknek nagytöbbségének fellépését nem engedélyezte a Bihar Megyei Kultúrügyosztály, a területi párttitkár, valamint a bukaresti Művelődésügyi Minisztérium Zenei Főigazgatóság. Mindent amit “saját szakállra” szerveztek – volna – egyszerűen lesöpörtek az akkori politikai életnek vezetői a javaslati aztalról. Még akkor is, ha minden költséget saját maguk álltak volna, és minden illetéket befizettek volna a Kultúrügyosztály számlájára, valamint jelentős mennyiségű tiszteletjegyeket is biztosítottak volna az államilag kinevezett “zenei szakembereknek” az adott zenei eseményekre. A kommunizmus nagyon nagy hatással volt a komolyzenei élet szabadságára (szabadságtalanságára), ugyanakkor az operaelőadásokra is. 

A “könyebben és gyorsabban kivitelezhető” (egy ilyen megfogalmazást is tartalmazó hivatalos dokumentum is többek közt birtokunkban van ebből az időből) filharmóiai előadásokat / kamarazenei műsorokat részesítették előnyben. Ezzel pedig részben az államilag “javasolt” műsorok/előadók, és a pártpropagandát támogató nagyzenekari programok futottak végig úgy Nagyváradon, mint ahogyan ez a teljes országban ezekben az időkben amúgy “bevett” szokás volt.

Igazából úgy gondolom, hogy Victor Hugo gondolatával csatároztak: “A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.”

Folyt.köv.

                                                                                                                                                        Thurzó Zoltán