Cikk nr.100 / 44: Déryné Széppataki Róza Nagyváradon

Cikk nr.100 / 44: Déryné Széppataki Róza Nagyváradon

Déry Istvánné, Széppataki Róza, a magyar színjátszás kezdeti korszakának legnevesebb színésznője volt.

Több szál köti Nagyváradhoz a korai magyar színjátszás legendás alakját, akit sokan a hazai (magyar) vándorszínészet jelképének is tekintenek.

Déryné Széppataki Róza többször szerepelt Nagyváradon. Életéből ismerünk olyan időszakot is, amikor hónapokig élt és játszott városunkban. Jelentős színészi tevékenysége mellett az első magyar “sztár” opera-énekesnőt is tisztelhetjük személyében. Déryné sokat tett az operaelőadások létrehozásáért és népszerűsítéséért (igaz, legfőképpen Kolozsváron), de Nagyváradon is nagy hatást váltott ki a kor zenei képviselőiben amikor városunkban járt “opera ügyben”. Elsõ alkalommal 1823-ban énekelt Nagyváradon, egy operatársulathoz csatlakozva. Ezután többször is fellépett városunkban.

Érdekesség:

Déryné 1841. június 20-i koncertjének után a nagyváradi Hajdú Károly alispán látta vendégül a művésznőt, akinek látogatásának tiszteletére szakácsával egy új meglepetés ételt, az úgynevezett kolozsvári rakott káposztát készítette el. Ez annyira ízlett a művésznőnek, hogy a receptet még aznap este elkérte, feljegyezte, és hazavitte Pestre. Ő nemcsak egy kiváló előadóművész, hanem egy remek szakács is volt. Ezért igyekezett neki Hajdú Károly alispán olyan különlegességeket felszolgálni a zest folyamán, amivel remélték, hogy ámulatba ejtik. Ez szerencséreikerült. Később megemlékezésében (Naplójában) a Nagyváradon elfogyasztott kolozsvári rakott káposztáról bővebben is írt. Az ínyencség eredetéről szóló anekdota szerint ez a nevezetes erdélyi étel ígyhát nem Kolozsváron, hanem Nagyváradon született.

Ismételten nagytatám, Thurzó Sándor muzikológus, zenei helytörténész pár korábban lejegyzett gondolataiból tallózzok (Művelődés, 1972. szeptember), hogy mégjobban megismerjük Déryné nagyváradi fellépéseit:   “….Azért beszélünk csak az énekesnõrõl, mert ez alkalommal operaszerepléseit akarjuk megvilágítani. Fáradhatatlan munkájával nagyban hozzájárult városunk operakultúrája továbbfejlesztéséhez. Kitörölhetetlenül beírta nevét mûvelõdéstörténetünk aranykönyvébe azzal, hogy talán senki sem tett annyit az opera terjesztéséért és megszerettetéséért, mint õ. Mindig, amikor a város falai között tartózkodott és fellépéseivel gyönyörködtette zenekedvelõ közönségét, e lelkes hallgatóság kedvencnek kijáró ünneplésben részesítette. Ismereteink szerint szinte elképzelhetetlen, hogy teljes képet adjunk ezekrõl az ünnepnapokról. (…) A kutatók munkáját segíti, hogy megajándékozta az utókort felbecsülhetetlen értékû Naplójával.

Déryné önéletrajza, ez a becses emlékirat, mûvelõdéstörténetünk egyik legértékesebb dokumentuma. E mű ismeretében bárki elképzelheti, mit jelentett a kortársaknak, ha a mai ember sem tudta kivonni magát elbûvölõ hatása alól. E sorokat olvasva magunk elé tudjuk képzelni varázslatos alakításait, magával ragadó mûvészetét és õ tehette – operát kedvelõ közönséget neveljen. Ekhós szekéren, úttalan utakon is vállalta a vidékjárást. Útszéli fogadóban szállt meg, átalakított kocsmaszínben játszott, csakhogy kitûzött célját elérhesse. Rajongó közönsége meg is érdemelte ezt a határtalan áldozatot. Egyformán szerették egymást. S valóban, hogy a múlt század elsõ felében gazdag és virágzó operaéletrõl beszélhetünk, nem kis mértékben Dérynének az érdeme. Õ volt az első énekesnõ, akinek énektudása, kimûvelt koloratúr éneklése európai színvonalat ért el.

Elsõ alkalommal 1823-ban énekelt Nagyváradon. Íme, hogyan emlékszik vissza erre az elsõ találkozásra Naplójában: „Újra rimánkodtak, hogy csak Váradra menjek el még velük, csak kevés játékra. Igen kívánják, hogy vigyem át a társaságot, hogy õk is hallhassanak operát. Mit tudtam tenni, átmentem velük…” (II. 72)

A következõ években sokszor megfordult e város falai között, s minden fellépésével hatalmas sikert ért el. Gyakori vendégszereplése operakultúránk erõteljesebb kibontakozását eredményezte. (…) A város közönsége – írja Lakatos Lajos – az opera és hangversenyek mellett „1781-ben a normális iskolát (a régi lebontott Nagy – Teleki-utcai iskola helyén) megnagyobbítja, s ott muzsika iskolát állit fel”. (Nagyvárad múltja és jelenébõl, 1904, 46.)

Továbbá az is jelentõs adat, amit a Hazai Tudósítások 1808. I. félév, 237. lapján ír: Nagyváradra szívesen betértek a magyar 56 vendégtársulatok, mert volt rá eset, hogy hatszáz fõt meghaladó közönség is összetoborzódott magánházaknál rendezett koncertre.

Egy más alkalommal a következõt veti papírra: „Vége lévén a kolozsvári saisonnak, elutaztunk Nagyváradra. Innen aztán úgyszólván jöttünk-mentünk, majd Debrecenbe, majd Miskolcra, Kassára, majd ismét vissza” (II. 332) Déryné hatalmas sikert aratott mindenütt, ahol csak megjelent. Tapsorkán, hangos ünneplés és virágesõ volt a közönség jutalma, játékáért.

Íme a Honmûvész 1833. szeptember 1-i számában Jakab Mihály írása: „Tancred, ez a pallérozott világ minden színein kedvelt daljáték lepett meg augusztus 20-ika estélyén legelsõben minket; s mily szívemelõleg hatott most ránk kellemes Dérynének (Amenaide) és jeles Szerdahelyinek (Tancred) báró Wacquont ezredének muzsikai kara által mesterileg kísért ezüst hangjaikon a nagy Rossini bályos mûve, csak érezni, de leírni nem tudjuk.” Majd néhány nappal késõbb így ír: „Szeptember 23-án Szerdahelyi József fordítása után Déryné részére adatott Zampa vagy a márvány-menyasszony. Maga az idõ is rendezni kívánt a jeles mûvésznének, mert két heti csaknem szakadatlan esõzés után ekkor egyszerre kitisztult, honnan oly roppant néppel telt el a játékszín, milyenre még Várad nem emlékszik. Dehogy is maradhatott volna érzéketlen az iránt, ki birodalmát mindig megérdemli, várakozást mindig megelõzni törekedett, ma pedig Camilla szerepében mintegy önmagát felülmúlva, színészi tökélyeinek egész fényében tündöklött.” Az 1833-as évben, Jakab Mihály említette két opera (Tancred és Zampa) mellett mûsorra kerültek még a következõ operák: A szevillai borbély, Béla futása, Fra Diavolo, Fekete asszony, Bûvös vadász, Preciosa és Eliza és Claudio. Az 1830-as és 40-es években még gyakran visszajön Nagyváradra, hogy mûvészetével és apollói derûjével örömöt szerezzen közönségének. Örömmel állapítjuk meg, hogy Déryné itteni szereplései évtizedekre kisugárzó hatással voltak operamûvészetünkre. Gyümölcsözõ hatását akkor is érezni lehetett, amikor õ már régen visszavonult a színpadtól.”

                                                                                                                                                       Thurzó Zoltán