Cikk nr.100 / 56: Zenei miniportrék (2.) – Beleznay Antal
Cikk nr.100 / 56: Zenei miniportrék (2.) – Beleznay Antal
Nagyvárad komolyzenei életében szerencsére mindig akad egy család, vagy épp egy olyan elszánt muzsikus, aki zenei tekintetben koncentrált mód ténykedik szervezőként, mecénásként, előadóként, vagy akár eseményeknek önálló finanszírozójaként.
A nagyváradi születésű Dutka Ákos költő, újságíró, így emlékezik kortársról, amikor a “dalköltő” a Holnap városában egy-egy nagyváradi kávéház teraszán megjelent: „Egy lobogó sörényû, alacsony, nagyhomlokú emberke jön a feleségével, az operaénekesnők komor fekete eleganciájával. Az öreg Hamza rázendít: Fekete virágú karcsú liliomszál… A közönség feláll. Észrevették a közelgő párt, Beleznay Antalt, a nóta szerzőjét.”
De mi is, annyi idő után, meghatottsággal gondolunk a kedves jelenetre és arra, hogy milyen tisztelettel vette körül Nagyvárad közönsége akkoriban kedvenc zeneszerzőjét. Beleznay Antal 1857. január 13-án született Jászberényben. Édesapja kántor volt, akitől egyben zenei tehetségét is örökölte. Így, hamar mutatkozó zenei képességét, hozzáértő irányítással (Jászberényben Riszner József és Bastl József karmesterektől tanult) rövid idő alatt eredményesen fejlesztheti. Tanulmányai elvégzése után – átmenetileg – szülővárosában telepszik le, ahol azonnal kórust szervez, és tevékenységével országos hírnevet vív ki magának.
Ennek eredményeként hívják meg Nagyváradra zenetanárnak. Első közönség előtti fellépése Nagyváradon 1889. március 16-án volt, a helyi Jogakadémia 100 éves jubileuma alkalmából, ahol rátermett zongorakísérőként mutatkozott be. A “Helyi Magán Zenekör”-ben is aktív szerepet vállalt. A tanítás mellett aktívan bekapcsolódik a helyi zenei élet forgatagába, és 1891-ben ő lesz az, aki szakmai tekintetben magas elvárásoknak megfelelően szervezi meg a helyi Filharmónia kórusát (a Nagyváradi Filharmóniát 1888-ban alapították). Még ez évben, 1891. december 19-én be is mutatkoznak egy sikeres hangversenyen. Mint kórusvezető, addig is közismert volt, de azzal, hogy a szimfonikusok hangversenyén az új kórussal közreműködött, egycsapásra magára terelte a hangverseny-látogató közönség figyelmét, és jogos elismerését. Ezt követően több alkalommal vezényli a nagyváradi Filharmonikusokat.
Hangversenyek résztvevő fellépőjeként összesen tizenkétszer lépett fel Nagyváradon: Sas Palota nagytermében 8, a Színkörnél 1, a Kereskedelmi Csarnok nagytermében 2, a Püspöki Palota nagytermében pedig 1 alkalommal. A korabeli teljes városi zenei életnek “háttérben” viszont szervezői munkája elengedhetetlen volt több tucat hangverseny létrejöttét illetően.
De emlékezzünk meg nagyon röviden a zeneszerző Beleznay Antalról is, mert elsősorban az. A dalok mellett írt két misét, néhány egyházi művet, szimfonikus zenét, valamint zongoraműveket és kórusműveket is. Műveit a mai napig játszák Nagyváradon. Tárogatóhang címû alkotását 1904-ben mutatták be Budapesten. Dalai, a rádió hullámain elég gyakran felcsendülnek abban a korban. A kortársai is értékes zeneszerzőnek tekintették. Mi sem bizonyítja jobban, hogy “nótafának” nevezték. (pld. Dutka Ákos) Az elnevezésben nem volt semmi túlzás. Valósággal ontotta magából a szebbnél szebb dalokat. Megzenésítette Endrődi Sándor kuruc dalait és több más magyar költő verseit. A gazdag daltermésből pedig íme egy néhány: Édesanyám nem tudok elaludni; Két gyöngye volt a falunak; Egy szomorú csillagtalan éjjel; Juhászlegény; Egyszer esik esztendőben; Sárgadinnye levele. A dalkedvelők, ma is magukénak érzik e kis mûveket és akarva-akaratlan – a szerzőt nem ismerve – népdalként terjesztik.
Nagyváradon két komoly kórussal kapcsolatos publikációja jelent meg: Gyakorlati énektan (, 1888), valamint a 20. századi magyar zene. (Nagyvárad (folyóirat), 1900). Összeállított egy iskolai énekgyűjteményt, amely többször is kiadtak, ezen kívül az alap- és középfokú ének- és zeneoktatásban fontos tankönyveket és más segédkönyveket írt és szerkesztett.
1915. szeptember 26-án hunyt el Nagyváradon (1915. január 31-én lépett fel utoljára). Nyilvánvaló volt, hogy temetésén nagy tömeg fog megjelenni, ezért a ravatalt az állomás előtti téren állították fel. Az olaszi temetőben az írók és mûvészek nevében Sas Ede búcsúztatta: „a költő, a mûvész dicsősége az a nap, ami felszárítja a könnyeket és fényt, ragyogást varázsol a szomorúság éjszakájának helyébe.” Tiszteletére 1915 januárjában országos Beleznay-ünnepségeket tartottak. A nagyváradi emlékkoncertet a Katholikus Körben rendezték meg 1916. február 6-án, ahol Buday Alajos emlékezett meg az egybegyűltek előtt a város zenei életében vállalt szerepéről. Ez alkalommal a Nagyváradi Székesegyház és Karthólikus Kör dalárdája, valamint a helyi “Honvédzenekar” lépett fel Resch Mihály vezényletével. Műsoron a Beleznay művek mellett Scharf Károly “Gyászhangok Beleznay Antal emlékére” c. műve, valamint Mozart Requiemjének pár tétele is felcsendült (Sanctus, Lacrimosa, Dies irae).
Jászberényben utca viseli a nevét, Szülőháza (Bercsényi utca 33.) homlokzatán emléktáblát állítatott a Jászberényi Keresztény Nőegylet. (Mivel a szülőházról tisztázatlan módon leverték pár éve az emléktáblát, így leszármazottja kezdeményezésére a jászberényi Palotásy János Zeneiskola falán lett elhelyezve egy új emléktábla a régebbi hely közelében, a Bercsényi út 40. szám alatt.) Lehet, hogy érdemes lett volna egyszerű térfigyelő kamerát felszerelni a közelben, és a szülőháznál elhelyezni ismételten az emléktáblát.
Bizony megérdemelne egy emlékplakettet Nagyváradon is.
Folyt. köv.
Thurzó Zoltán