Cikk nr.100 / 57: Zenei miniportrék (3.) – Thurzó Sándor

Cikk nr.100 / 57: Zenei miniportrék (3.) – Thurzó Sándor

 

2003 ban„Egy lángot adok, ápold, add tovább (…) és gondozd híven.”

Reményik Sándor szavai jutnak eszembe összegzőként nagytatám zenetörténeti tevékenységéről, valamint az ebből fakadó epizódokra bontott ismeretterjesztő sorozatom mögött lüktető mozgatórugókról.

Ezeket a zenei miniportrékat igazából vele kellet volna kezdenem. Nem volt könnyű feladat számomra ezt a soron következő epizódot megírni, hisz majd kilenc évtizedes pályafutását és életművét nem lehet pár sorban pontosan összegezni, sorjázni. Röviden viszont meg kell próbálkoznom ezzel, hogy megemlítsek párat a fontosabb tudnivalókról. A példakép “nagytatán túl”, egy életen át tartó alázatos, zenei munkássága nem csupán egyedi városunk történelmében, de ugyanakkor megkerülhetetlen is.

 

Thurzó Sándor (1920-2009)

Thurzó József és Thurzóné Gonda Teréz második gyermeke a négyből (József, Sándor, Károly, Irma).  A zenére való hajlamot a négy gyermek közül csak ő örökölte.

 

Thurzó Margit (született Tyukodi Margit) és Thurzó Sándor jpgThurzó Sándor 1920. március 17-én született, egyszerû munkáscsalád gyermekeként. Felesége, született Tyukodi Margit (Nagyvárad, 1921. szeptember 16. – 2002. december 21.), akivel 1942. július 20-án mondta ki az egy életre szóló igent, s házasodtak össze Nagyváradon, a váradréti református templomban. Ének-, de gobelinmûvész is volt. Helyi viszonylatban több mint kétszáz bemutató fûzõdik nevéhez.

Házasságukból két gyermekük született: 1943. november 14-én Sándor József, brácsamûvész és 1945. december 30-án Margit Terézia, fogtechnikus, aki fuvolázni, zongorázni is tanult.

 

Az akkori nagyváradi zenei életnek számos kiválósága élt és alkotott. Kitûnõ zenei szaktekintélyek munkálkodtak a szakma területén. A család jó barátja, Weisz Sámuel hegedûmûvész és zenetanár, ismerve az anyagi nehézségekkel küszködõ négygyermekes apa óhaját, és a kiskorú fiúcska ambícióit, elvállalta ingyen Sándor fiuk hegedûtanítását.

Miután véget ért a világgazdasági válság az 1930-as évek elején, s a fiatal hegedûs már a Bach-szonátákat, partitúrákat, a virtuóz Ysaye-szonátákat, Paganini 24. Capriccióját is játszotta, a város zenei szaktekintélyeinek unszolására, meghallgatásra felvitték Budapestre, a kor egyik legtekintélyesebb professzorához, hegedûvirtuózához, a zeneszerzõ Hubay Jenőhöz. Nagy jövõt jósolt az ifjú nagyváradi fiatalnak, aki néhány alkalommal magánórákon vett részt. 1937-ben meghalt Hubay Jenõ és félbemaradt a tanulás, pedig már a zeneakadémiai elõkészítõk is elkezdõdtek. A második világháborút megelõzõ idõkben már nehéz volt a határátlépés, majd le is zárult. A tanulás folyamata megszakadt. Nagyváradra megérkezett a bécsi Zeneakadémiáról az ifjú hegedûvirtuóz, Breuer Oszkár, akivel szoros barátság alakult ki. A két világháború között a Nagyváradi Filharmonikus Társaság zenekarát Macalik Alfréd polihisztor vezette (festőmûvész, nagybõgõs, gordonkás, zongorista és zeneszerzõ egyszemélyben). Breuer Oszkár a zenekar hangversenymestere lett és több alkalommal már Thurzó Sándor is besegítõként ismerkedett a zenekari munka szépségeivel. A világháborút, mint a helyi zenés színház koncertmestere és a Filharmóniai Társaság egyik hangversenymestereként élte át.

 

A második világháború után, az újra Romániához visszacsatolt Nagyváradon nehéz volt az élet. A zenei mozgalom új alapokon folytatódott. Sokáig nem kaptak a zenekari tagok fizetést, hanem õk adtak tagsági díjat. Elérkezett az erőszakos államosítások idõszaka, amit az 1887 õszétõl mûködő Filharmonikus Társaságot is elérte. 1949-ben állami fennhatóság alá került, melynek első vezetője és karmestere Romulus Botto zeneszerzõ lett. A sokoldalú szervezõ zseni néhány évig volt az intézmény élén, aki hatvantagú zenekart és nyolcvantagú énekkart irányított kitûnő érzékkel és szakmai rátermettséggel. Művészeti bizottság intézte a műsorok összeállítását és a neves mûvészek meghívásait. Ennek a bizottságnak volt az egyik mozgató rugója, (Breuer) Boda Oszkár mellett, Thurzó Sándor, a nagytatám.

1941-56 között már a nagyváradi Színház zenekarának koncertmestere, 1949-56-ig pedig az államosított Filharmónia koncertmester-helyettese, művészeti titkára.

Kollegáinak – nagymamámmal közösen – több mint 35 ezer oldalnyi kottát másolt kézzel, gyertyafénynél – hogy enyhítse a zenekar kiadását. Ezen példányokból még most is vannak a Filharmónia kottatárában. 

Szalay Stefánia – a Bartók növendék – mások mellett úgyszintén nagy lelkesedéssel támogatta az általa folytatott elmélyült muzikológiai ügybuzgóságot, gyűjtést és rendszerezést. Rengeteg időt és pénzt fektetett a Nagyváraddal kapcsolatos zenei dokumentumok, tárgyak, relikviák beszerzésére, megvásárlására. Munkaerejét egész életében a zenének szentelte. A nagyváradi zenei élet továbbéltetõjévé vált. Értéket képviselt egy értékvesztett világban.

64388thurzo SandorKözel 80 év komoly munkája révén egy unikumnak számító várostörténeti dokumentum tárat hozott létre, ezzel pedig a Thurzó család az egyetlen Nagyvárad eddigi történelmében, amely rendelkezik a város klasszikus zenei életének teljes archívumával, amely 13 különálló rendszerben és kritérium alapján van lebontva. Dokumentációs adattáruk jelen pillanatban 1760-tól kezdve 17.429 epizódot rögzített, amely napjainkban is természetesen növekszik. Harminc másodlagos forrást tartunk számon 1199-ig visszatekintve. 174 helyi zeneszerzőről van kimutatásunk, valamt több ezer előadóról. Mind a 238 helyszínt ismerjükk, ahol 1199-től napjainkig bárhol is ismert valamilyen komolyzenei tevékenység volt. Tárgyi anyagok birtokában is vagyunk (hangszerek, dokumentumok, kották, jegyzetek, levelek, kéziratok, több ezer dokumentunak számitó fénykép, stb.). 

Egy értékrendszer kialakítása következetes és fáradságos munka, mert az egymagában értékmentés is. Nagytatám hitt a világ megválthatóságában. Sok mindennek ő tette le az alapját Nagyváradon. Alapos, tudományos kutatómunka jellemezte életének minden pillanatát.

Kodály Zoltán halála után néhány héttel, egy nagy csokor virággal tisztelte meg a még friss hantolású sírt. Akkor erősödött meg elhatározásában, hogy értékmentő tevékenysége fontos. Munkássága, feltáró kutatásai révén Nagyvárad bekerülhetett az egyetemes zenetudomány vérkeringésébe. Ámbár zenetörténészi tevékenysége nagy nemzetközi sikerekkel járt, ő egy szerény, halk szavú zenetudós maradt, aki lelki értékeivel dominált.

Időtálló üzeneteit így is meghallották.

Nagyszámú zenei vonatkozású cikk és tanulmányok szerzője külföldön is. Írásai tudományos jellegűek voltak. Több újság, folyóirat adta ki írásait (pl. Fáklya, Művelődés, Előre, Zenetudományi Írások, Ţara Crişurilor, Bihari Napló, Reggeli Újság, stb.)

 

Elso-borito-1Thurzó Sándor: Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében

http://thurzozoltan.com/konyvek/bartok-nagyvaradon-a-helyi-sajto-tukreben/

Az új, tudásalapú társadalomban egyre nagyobb szerephez jut az ismeretekhez való hozzáférés, az (új,) érdekes információk megszerzése. Az emberi történelem folyamán felhalmozott műveltség, polgári tudás egyik időtálló „hordozói” maguk a könyvek, valamint az ezekben felhalmozott tudás, amely jelentős mértékben alakítja a lélek érzékenységét. Természetesen ez ugyanúgy igaz a kottákra is.

A könyv olyan az olvasónak, mint egy partitúra a zenésznek. Ha nem értőn olvas, hanem csak felszínesen, akkor a könyv csak betűk sokasága, akár a laikusnak a hangok kusza halmaza. Azonban az érdeklődő és fogékony ember számára megmutatja a benne rejlő „kincseket”, ahogy a zenésznek a hangok logikus összefüggéseit, harmóniáját.

 

Thurzó Sándor az évek alatt 24 zeneszerzőnek 57 szerzői estet rendezett. Lelkesen szervezte a koncerteket/fesztiválokat,és több mint 3 ezer zenemű (!) nagyváradi bemutatója is nevéhez fűződik.

Néhány kamaraegyüttes létrejötténél és elindításánál is bábáskodott.

Állandó operatársulat mûködött, több mint kétszáz évig, mégnem a Ghibu-féle kulturális megszorítások, a trianoni diktátum után megszűnt. Sok próbálkozás volt ezután, de állandó operatársulat nem jött létre, aminek több oka volt és van napjainkig. Ezt az áldatlan állapotot próbálta nagytatám megállítani.  Azon munkálkodott, hogy Váradon megteremtsen egy állandó kamaraopera-társulatot, amely a ’70-es, ’80-as években rendkívüli kihívásnak számított- Végül sikerült egy elismert  magán-kamaraopera társaságot alapítania, amelynek fellépéseket szervezett és 15 éven át irányított, az 1989-es rendszerváltozásig. Az “események” után sok énekes a kolozsvári, budapesti vagy bécsi operához szerződött, így az itteni társulat megszűnt. Nagymamámmal közösen (Thurzóné-Tyukodi Margit) készítették el a kosztümöket, vásárolták meg az anyagot a szereplők felöltöztetéséhez és ők is tárolták otthonukban mindezeket. A Megéneklünk Románia egyik fesztiválján az együttes első díjban részesült a Doru Popovici: Interogatorul din zor című kétszemélyes kisopera előadásával.

1956-59 között a nagyváradi Bábszínház zenei vezetője/zenei igazgatója is volt a Bábszínháznak, ahol zenés bábdarabok mellett, nagy sikerrel színre vitte a Pergolesi: La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló) kisoperát és kamaraegyüttest szervezett hozzá (vonósnégyes és zongora). Ekkor került oda Dankó János zongorista, zeneszerzõ, akinek nagytatám volt a mentora. Az egyik nemzetközi bábfesztiválon és versenyen, Konstancán, elsõ díjat is kaptak.

Nagyvárad zenei múltjának fáradhatatlan kutatója és gyűjtője volt. Családja és a zene volt az élete. Két gyermeke született: József és Margit Munkássága elismeréseként számos oklevelet, emlékplakettet kapott. Elhunyta után utcát is elneveztek Nagyváradon személyéről.

Egy város igazi fokmérője a kultúrában rejlik. „A város értékét a kulturális múltja-jelene teszi mértékadóvá” – vallotta többek közt nagytatám.

„Brevis a natura nobis vita data est: at memoria bene redditae viae sempiterna” (Rövid életet adott nekünk a természet, de a jól eltöltött életnek emléke örök).

Ovidiust idézve: „Non opus est verbis, credite rebus!” (Nincs szükség szavakra, higgyetek a tényeknek!)

 

Folyt. köv

 

Thurzó Zoltán

 

 

Koncertnaptár

<>
hétkedszecsüpénszovas
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
2627282930  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29      
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       

Koncert archívum