Cikk nr.100 / 64: Sokrétű zenei érdekességek Nagyváradon (1.)

Cikk nr.100 / 64: Sokrétű zenei érdekességek Nagyváradon (1.)

Nagyvárad zenei életét, amennyiben 1919-től kísérjük fígyelemmel, az operaelőadások, szimfónikus hangversenyek és kamarazene rendezvények uralják. E három műfaj mellett az egyházi zene jelentős helyet foglal el a város művelődési életében.

Mindenekelőtt a Székesegyház Ének- és Zenekarának rangos hangversenyeire gondolunk, ahol egy Michael Haydn (1760-62) és Karl Ditters von Dittersdorf (1764-69) vezetője volt az együttesnek. Más egyházakban is vannak kiemelkedő eredmények. Csak néhányat említünk meg: az Ortodox egyház Kórusát, a Réti Református templom Énekkarát és a Baptista imaház Kórusát és Zenekarát. Néhány kórus az említett időszakból, melyek már nem működnek. Iparos Dalkör, Gutemberg Dalkör, Magyar Dalkör, Cecilia Leánykórus, Hittudományi Főiskola Énekkara, Tanítóképző Énekkara, Liszt Ferenc Kórus, Tanítók Kórusa, Törvényszék Kórusa. Nem számítva az iskolák kórusait. 1950 körül még kb. 40 kórus szolgálta a város kóruskulturáját. E kórusok közül több nemcsak a helyi fellépésekkel tüntek ki, hanem az országos versenyeken is jelentős eredményeket értek el. Különösen eredményesek voltak azon kórusok, melyeket Bánáss László, Francisc Hubic, Andrássi Ede, Lukács László és Soós András vezetett. Voltak további működő kórusok is, úgy mint: Hilaria, Posta Kórus, CFR Kórus, Bihar Férfikórus, Tanítónők Kórusa, Zenetanárok Kórusa és a Felix Kamarakórus. Ez utóbbi együttest külön ki kell emelni, mert több nemzetközi versenyről is díjjal tért haza. Vezetője Avram Geoldes volt. Csak néhány név az eredményesebb kórusvezetők közül: Romulus Botto, Szabó Zoltán, Mărunţelu Ágnes, Lucia Catarig, Nicolae Băcilă, Gheorghe Crişan, Bokor Barna, Balogh Mihály.

Mint ahogyan már erről régebben írtam, a zenepedagógia a XI. századtól a római katólikus püspökség keretében indult. A város ma is fejlett zenei oktatással rendelkezik. Mondjuk napjainkban már árnyéka az ezelőtt 20-30 évvel ezelőtti önmagának. Zenei Líceuma és Népművészeti Iskolája szép eredményeket ér el a régebbi időkben. Tekintettel arra, hogy most éppen 1919-től foglalkozunk a helyi eseményekkel, nem szabad megfeledkezni a magán zeneiskolákról sem, mert egy-egy igen kiemelkedő eredményt ért el a két háború között. Ime a legfontosabbak: Fischer-Szalay Zeneiskola, Vomácska József-, Lápossy Erzsébet-, Mandel Ilona-, Garzó Adél-, Francisc Hubic-, Patzkó Magda-, Belvárosi Zeneiskola.

 

Opera

A nagyváradi operatársulat repertoárjában 1919-től a következő alkotások szerepeltek az előadások sorrendjében. Tosca, Trubadur, Parasztbecsület, Hoffmann meséi, Traviata, Faust, Denevér, Rigoletto, Pillangókisasszony, Carmen, Lakmé, Bajazzók, Zsidónő, Szevillai borbély, Mignon, Álarcosbál, Bohémek, Romeo és Júlia (Gounod) és a Hegyek alja c. operával 1924-ben lezárult egy sikeres korszak, amikor az operaelőadásokat zsúfolt nézőtér előtt tartották. Az 1924-es év már csonka volt, de az előző évben 63 operaelőadás volt. Vezényelt Várady Aladár és Szathmáry Endre is. Az igazgató Parlagi Lajos volt. Bár a következő évtől kezdve napjainkig mindig voltak és vannak e műfajban kezdeményezések, de lényegében a vendégjátékok pótolják az operakulturát. (Ennek megoldására már a 43. cikkemben tettem utalást.) Különösen a két világháború között a Kolozsvári Román Opera látogatott leggyakrabban Nagyváradra. Később a Magyar Opera is. Többször vendégünk volt a bukaresti, temesvári és a debreceni együttes is. A vendégjátékok repertoárjából azon operákat említjük meg, melyek első alkalommal szólaltak meg Nagyváradon, az előadások sorrendjében: Samson és Delila, Tannhauser, Kisasszonyunk bohóca (Massenet), Don Pasquale, Anyegin, Fidelio, Othello, Turandot, Herodias (Massenet), Iris (Mascagni), Manon Lescaut, A bűvös szekrény (Farkas Ferenc), Szinigazgató, Bolygó hollandi, Pique Dame, A sasok erdeje (Tudor Jarda), Gyöngyhalászok, Don Carlos, Fritz barátunk, A három kecskegidó (Alexandru Zirra), Jolánta (Csajkovszkij), A kis kéményseprő (Britten).Helyi kezdeményezések 1925-től: Bibliás ember, Eladott menyasszony, Kérők (Várady Aladár), Denevér, Diadalmas halál (Demény Dezső), A nürnbergi baba, Windsori vig nők, Parasztbecsület,A fonóka (Brediceanu), Bastien és Bastienne, Háry János, Tosca, Szevillai borbély, Pillangókisasszony, Lamnermoory Lucia, Hunyadi László, Trubadur, Bohémek, Rigoletto, Szöktetés a szerájból, A boldog ember (Adorján András), Kádár Kata (Bihari Sándor), Székelyfonó, Az urhatnám szolgáló, A katona története, A karmester (Cimarosa), A kékszakállú herceg vára, Koldusopera, Silla (Handel), Varázsfuvola, Orfeo (Gluck), Hajnali kihallgatás (Doru Popovici) és L’amore disprezzato (Dittersdorf).

Folyt. köv.

 

Thurzó Zoltán

 

Koncertnaptár

<>
hétkedszecsüpénszovas
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
2627282930  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29      
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       

Koncert archívum