Zenetörténelmi adatok kerülnek nyilvánosságra -interjú

          Zenetörténelmi adatok kerülnek nyilvánosságra

 

Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművész egy új projektbe kezdett, miután tavaly két lemezt is kiadott. Most a családi zenetörténelmi feljegyzések egy részét kívánja megosztani olvasóinkkal. Erről az új munkáról számolt be a zongoraművész a Bihari Naplónak.

anyukammal 2-1

– A két lemeze kiadása után és a koncertek mellett most egy újabb munkába kezdett. Mi tulajdonképpen ennek a célja?
– Az újabb munka célja az, hogy napjainkban is tisztán láthassuk mindazt, ami a nagyváradi zenei élettel kapcsolatos. Szeretném azokat a nagyváradi zenetörténeti adatokat megosztani, amelyek a birtokomban vannak. Nekem úgy tűnik, hogy sokan nem ismerik Nagyvárad közel kilencszáz éves zenei múltját, és ez szerintem baj. Várad, Ady, Holnap címmel a közelmúltban jelent meg az Irodalmi Magazin VI. évfolyama. Sok más mellett egy zenei cikk is helyet kapott benne, mely rádöbbentett arra, hogy rossz úton halad Nagyvárad zenei örökségének ismerete és ismertetése. Úgy tűnik, sokan nem tudják, hogy hol, kinél kell kopogtatni, ha egy ilyen vagy hasonló téma jobban érdekli őket. A cikk olvasása közben csak arra gondoltam, hogy ennél ezerszer sokszínűbb a város zenei múltja. Bosszankodtam magamban, sajnáltam a papírt, a nyomdafestéket, no meg a nyomdászok, tördelők, szerkesztők idejét és munkáját.

 

– Mi motiválja arra, hogy a családi hagyományt tovább vigye, éltesse?
– A család célja Thurzó Sándor zenetörténész (Thurzó Zoltán nagyapja, szerk. megj.) munkásságától kezdődően Nagyvárad zenei életének felkutatása. Ezáltal is szeretnénk ennek rangját és szakmai tekintélyét emelni, és kitárni az érdeklődők, kutatók felé. Kevés olyan város van, amelynek több száz éves zenei múltját egy család követné nyomon, kutatási eredményeit precízen vezetné, több generáción keresztül, valamint napjainkban úgyszintén. Nagyvárad egy az ilyen városok közül. Szóval rövid és egyszerű válasz nem könnyen adható erre a kérdésre, hacsak az nem, hogy az motivál, hogy beleszülettem ebbe, és szeretem mindazt, amit nagytatám összegyűjtött. Szeretem, mert manapság is ösztönzést nyerek belőlük a munkámhoz, és mindezt a munkát együtt folytatjuk édesanyámmal, nagytatám elhunyta után. Eddig is voltak, akik ismerték mindazt, amit a család egyedüliként közel 90 év alatt összegyűjtött, de ezen emberek többsége vagy nagyon koros lett, vagy időközben elhunyt. A világ viszont sebesen halad, és frissíteni kell a dokumentációs adattárat.

 

Hagyaték

– Miért érzi szükségesnek, hogy az otthoni adattárat digitalizálja, megmutassa az érdeklődőknek?
– Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az eddiginél még tisztább kép rajzolódhasson ki Nagyvárad komolyzenei életéről a ma emberének. Választott vállalásomhoz két erős szálon is kötődök: a családi vonatkozásból eredő érzelmi indíttatás, és előadói hivatásom együttesen szólítottak ennek szükségszerűségére. E munkámmal elsősorban nagytatám, Thurzó Sándor zenei helytörténész és muzikológus emlékének adózom, aki közel 70 évet szentelt az életéből ennek megismerésére, felkutatására és kézzelfogható megőrzésére. Mindezt nagytatám nagy zenetudományi hagyatékából fogom ismételten kihámozni, és epizódokra lebontani. A kettős inspiráció összetartó jellege számomra különleges, harmonikus rendbe tenni az ismereteket. Hiszem, hogy a jövő nemzedékeire is ilyen hatással lesz, mint rám. A teljesség igénye nélkül kívánom bemutatni a legfontosabb zenei mérföldköveket, állomásokat, a történelmi kiváltó okokat, momentumokat, valamint intézményeket, személyeket, helyszíneket, és az adott eredményeket is ismertetni szeretném, a történelmi korokon keresztül, napjainkig bemutatva. Ahhoz, hogy mindezt érthetően, rendszerezve közölni lehessen, az itthoni forrásokat át kell világítani, jelenleg ugyanis olyan az adattár, mint egy több szobába zsúfolt kutatómúzeum.

Anyukám

Hagyomány és újítás

– Mi szükséges ahhoz, hogy a ma emberének érdeklődését felkeltse, ebben a rohanó, modern világban?
– Hagyományőrzés, de egyben újító szellem is szükséges. Sokat gyorsult a világ, de lépést kell tartani vele. Az emberek az egyre sokrétűbb szellemi igényeik kielégítésére törekednek, és mindezt egyre gyorsabban kívánják elérni. A nyomtatott és a digitális sajtó modern polgári társadalmunk fejlődésének is a tükre. Közel 100 cikk terjedelmében szeretnék majd publikálni a Bihari Napló hasábjain. Az egyik legfontosabb cél, hogy magyarul olvasható, szakmailag helytálló, általános áttekintést nyújtó anyag szülessen, amelyet akár izgalmas jegyzetként is forgathatnak az olvasók. Kis időeltolódással több magyarországi online zenei portál is publikálni fogja a majd itt megjelenteket, és a román nyelvű sajtó felé is nyitni szeretnék. A nagyváradi zenetörténelem mindannyiunk öröksége, ez vitathatatlan. Nincs egységes nézetünk a zenetörténelemmel, illetve annak fontosságával kapcsolatosan, én szeretnék ezen változtatni. Személyes kötődésemet tovább erősíti az a tény, hogy a családom feltárásait már doktoranduszi időszakomban tanulmányoztam, rendszereztem. Erről szintén kevesen tudnak, és arról is, hogy marketing-menedzsment mesteri diplomám is van.

 

– Milyen forrásokat használ még az otthoniakon kívül?
– Számomra nem szükséges kutatóközpontokba, múzeumokba menni, csupán a két szobában őrzött itthoni dokumentációs adattárban házi papucsban sétálgatni. A precíz kutatás, a reflexió és önreflexió zenei tekintetben már régen megszűnt Nagyváradon, és az általános gondolkodást sablonok és más közismert témák szajkózása váltotta fel. Ezen változtatni kell. Ha minden jól alakul, akkor az innen fakadó ismeret velem, és minden bizonnyal nélkülem is járni fogja majd a maga útját. Lesz sok referenciapont. Akit érdekel a város zenetörténelmének mélyebb megismerése, remélem, hogy minden megjelent lapszámot félre fog tenni, és online is meg fog osztani, mert a cikkek közlése után egy kiskalauzt fognak a kezükben tartani az olvasók. Akik viszont tágabb kutatásra vágynak, azok előtt nyitva áll az ajtóm.

A városunkat ismerhetik meg majd több megvilágításból, tudom, hogy a zenei kutatók is érdekesnek találják majd. Megszokott a zene témájában való kutatás, viszont az nem, hogy egyetlen család, több generáción át tette ezt és jegyezte. Bizonyára van, akiben ez a szándék kételyt fog ébreszteni. Azonban remélem, hogy ők is át fogják értékelni álláspontjukat az idő múltával, amikor kezükben tartják a legfrissebb lapszámokat.

 

 

                                                                                                                Rais W. István –  a Bihari Napló főszerkesztője

Koncertnaptár

<>
hétkedszecsüpénszovas
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
2627282930  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29      
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728 
       
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
  12345
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
       
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    
       
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
       
       
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
       

Koncert archívum